... vagyis inkább összekeverődik,habosra, selymesre, gazdagra hogy egészen pontos legyek :)
Jó esetben az ételkészítés sokkal több, mint egyszerű, statikus munkafolyamat. Persze előfordul, hogy én is annak érzem, olyankor amikor nincs az az ételmennyiség amivel a sáskákat akiket világra hoztam, ki lehetne sámfázni belülről, lehetőleg úgy, hogy senki se kérdezze meg fél órán belül, hogy "vanvalamirágcsálnivalóóóóóóóóóó"?
Mégis sokkal inkább úgy gondolok rá, mint a szeretetnek egy formájára, amiben néha meg lehet találni a könnyebb utat, sőt, nem csak lehet, hanem kell, mert tudjuk, hogy néha még szupermen is elfáradt, sőt az anyukája is aki biztos, hogy szuperebb volt. Én mondjuk csak sejtem, mert azok a szupermenek, akikkel én aktív kapcsolatban vagyok, nem elfáradnak, hanem perpetuum mobile mozgásban vannak, maximum kis időre összeesnek, (de közben is mozognak) ezt hívjuk alvásnak.
Betegesen vonzódom a kenyérre kenhető mischungokhoz, mártogatósokhoz, főként mióta úgy döntöttem, hogy nem annyira kedvelem a húskészítményeket (itt nem a pacalra, vagy a bőrös malaccombra gondolok, azt nagyon is kedvelem). Több szempontból is lélekemelőek számomra. Hugh-Fearnley-Wittingstall, aki a legutóbbi könyvében egy egész fejezetet szentel ennek az étkezési stílusnak, és én nem tudom letenni azt a könyvet, úgy fogalmaz - minthaaszámbólvennékiaszót - hogy sokféleségük miatt tökéletesen alkalmasak "benti piknik" jellegű étkezésekhez és ugyan emiatt karneválos ízkavalkádot csapnak az ember szájában, hogy nagyon jó maradékelnyelők, újrafelhasználók, egyszerűek és zseniálisak.
Egyrészt egy tönkremenőben lévő nagyobb adag, zsíros házi tejfölből készült, nem pedig bolti cuccból. Fogalmam sincs, hogy ez számunka mit jelent, mert a tejtermékgyártók sumákságainak még nem néztem utána, csak egyszerűen marha jól hangzik, hogy "házi", olyan mintha azt mondanám, hogy kristálytiszta. Ezzel a lelkiismeretemnek az a része, aki folyamatos presszió alatt áll az egészséges életmódot hajtogatók miatt, le is van higgasztva, hozzátéve, hogy ez engem nem fog visszatartani attól, hogy a bolti dobozosból is elkészítsem. Tehát ha akad egy nagyobb adag tejföl a hűtőben, és biztosan tudjuk, hogy nem fog elfogyni, mert nem készülünk ipari mennyiségben rakott krumplit készíteni, akkor ez a legjobb megoldás, illetve ugyanígy lecsepegtetve, mézzel édesítve, gyümölccsel turmixolva fagyinak is tökéletes, aztán tortakrémekhez sem utolsó, tehát nem tudom mi a legjobb megoldás :) (bocs még annyit, hogy kevés lime-mal, mézzel és egy kevés tejszínhabbal tökéletes pohárdesszert :))
A lecsepegtetés technikája: tiszta edény, géz, fakanál. A gézbe beleöntöd a cuccot, szorosan megkötöd, a fakanálhoz erősíted és az edény fölé teszed. Ennyi. Egy éjszaka kábé.
Ha lecsöpögött akkor visszamarad egy nagyobb adag zsíros kence, amit hívjunk bázisnak. Csak azért, mert utána azt teszel bele, amit akarsz. Fontos, hogy túl sok minden ne kerüljön bele, erre az ételre nagyon igaz a kevesebb több. Inkább csak egy-két ízbombát párosítok, de mindkettőt karakánul érezni akarom. Most 1 ek. római köményt (ami amúgy az egyik fétisem) megpirítottam, így sokkal jellegzetesebb íze lesz, összetörtem egy mozsárban, hozzáadtam egy gerezd fokhagymát, egy nagyon kicsi olívaolajat, hogy kenhető legyen, fehérborsot, tengeri sót, utóbbiból ütős lett volna a füstös változat :). És mégvalamit, egy bryndza típusú sajt hűtőben árválkodó maradékát. De anélkül is jó lett volna, csak nem akartam, hogy megmaradjon.
A következő poszt témája a finomfőzelék miatt méltatlanul perifériára szorult sárgarépa lesz, ugyanilyen mártogatós formába öntve, fokhagymás lepénykenyérrel.
Miközben a boromat fogyasztottam ebből a csodás borospohárból (betegesen ragaszkodom a formájához gyerekkori emlékeim okán) megrendeltem egy újabb könyvet. Egy újabb receptkönyvet. Mondhatnánk, hogy "jóégaztmegminek", ha mindennap 4 fogást főznék sem jutnék a végére annak, ami most a rendelkezésemre áll. De ez egy különleges szakácskönyv, amint a kezembe kerül elárulom :) És egyértelművé teszi, hogy miért posztoltam egy ilyen triviális receptötletet.